Az előző blogbejegyzésünkben a befogadás értékéről és arról írtunk, hogy a gyermek egyedi szükségleteinek követésére vonatkozó Montessori elv hogyan hozza magával ezt természetes módon. A Befogadási Projekt (University of Kansas) és a Raintree Montessori (Lawrence, Kansas) 11 olyan speciális területet írt össze a Montessori-módszerből, amely minden gyermek, beleértve a fogyatékkal élőket is, szükségletét figyelembe veszi. Ebben a listában szerepel az „Egyéni bánásmód egy támogató osztályközösség kontextusában” pont is. A mai blogbejegyzésben, Michelle örömmel osztja meg velünk saját osztálybeli tapasztalatait, hogy valós példákon mutassa meg, hogyan érhető el ez a cél a Montessori-módszer segítségével.
Első eset:
Miután három kisfiúval a bélyegjáték eszközzel dolgoztunk, felajánlottam nekik, hogy válasszanak a kosárból egy-egy statikus összeadás kártyát (szerk.: ahol az egyes helyiértékek egyikénél sincs „tízes átlépés”). Michael és Ephraim egy-egy négyjegyű, míg Jeremiah egy kétjegyű számot tartalmazó kártyát választott. Ezután megkérdeztem a fiúkat, hogy hány összeadást fognak az nap reggel megoldani. Michael és Ephraim azt mondták, hogy együtt fognak dolgozni és a választott kártya összes összeadását – 6 db – el is fogják végezni. Jeremiah gondolkodott egy kicsit a kártyát vizsgálva és azt mondta, hogy önállóan szeretne dolgozni és várhatóan két összeadással fog végezni. Mindannyian leírták a választott munkatervüket a matematika füzetükbe és elkezdtek számolni a bélyegjáték eszközzel.
Három fiú vett részt ugyanazon a leckén. Ketten hat darab két tagú, négyjegyű, míg egyikük két darab két tagú, kétjegyű számokat tartalmazó statikus összeadást végzett el. Két merőben más feladat ugyanahhoz a leckéhez kapcsolódóan.
Második eset:
A 9-12 év közötti gyerekek számára mindig élvezetes és izgalmas Egyiptomról tanulni. Olyan, mintha mindenki másképp szeretné felfedezni ezt a magával ragadó társadalmat. Az egyik csapat a jelmezes tárolót túrja át és forgatókönyvet ír egy fáraó gyilkosság-misztérium drámájához. Egy másik csoportban üzeneteket írnak egymásnak hieroglif írással. Egy diák önállóan dolgozik és épp egy piramisokkal kapcsolatos geometriai egyenlet foglalkoztatja. Néhány diák nyakláncokat és ékszereket tervez, míg mások az egyiptomi ételekkel kapcsolatban végeznek kutatást és ebédet szerveznek erre alapozva az osztálytársaiknak. Megint mások mumifikálni szeretnének valamit! Nagyon sok különböző projekt fut egymás mellett azonos időben. Senki sem marad ki, mindenki részt vesz valamilyen kézzel fogható, való élethez kapcsolódó tanulási folyamatban. Minden képességet és tanulási preferenciát figyelembe veszünk a tanulói közösségben és a kortársak számonkérhetősége magas, hiszen minden esetben a tanulók választottak, nem a tanár által kerültek önkényesen kijelölésre az egyes csoportok.
Harmadik eset: Elkészült a hétfői betűző lista. A legtöbb listán 10 szó szerepel: 5 szót én, míg 5 szót a diákok választanak. Emiatt minden lista más. Sok diák úgy választ, hogy előtte végig pörgeti a szótárt „nehéz” szavakat keresve. Marne listája rövidebb. Az ő listáján 5 szó szerepel: négy általam és egy általa választott. Akkor is, ha ez gyakran túl sok számára, ragaszkodik hozzá, hogy legalább ennyi legyen. „Meg tudom csinálni, Michelle kisasszony”, mondja nekem elhatározással.
Szabadság és egyéni bánásmód a Montessori környezetben
Amikor a szabványos, konvencionális oktatásban tanítottam, nagyon gyakran lehetett hallani a diákoktól a következő pár mondatot:
„Ez túl nehéz/unalmas/könnyű.”
„Nem tudom megcsinálni.”
„Miért kell ezt csinálnunk?”
„Nem értem.”
Így dolgozni mind a diákoknak, mind pedig a tanároknak nagyon frusztráló. Senki sem akar küszködve tanulni vagy egy adott, mások által megszabott módon tanulni, mint például amikor csak a hallásunkra vagy csak a látásunkra támaszkodva dolgozhatjuk fel a kapott információkat. A gyerekek nagyon sokféle formában, méretben és képességekkel érkeznek. Vannak, akik kognitív és meglévő ismeretek szempontjából kiemelkedően jók, míg mások tanulási nehézségekkel küzdenek, mint például a diszlexia. Megint mások képességei a két szélsőérték között félúton helyezkednek el. Néhányan muzikálisak, mások fizikailag tűnnek ki társaik közül, megint mások pedig kivételes kis matematikusok. Nincs két egyforma ember.
Azt mondják, hogy valamennyi osztályban mindössze a diákok 40%-a rendelkezik átlagos és átlag feletti intellektussal. (Autism Speaks, 2012) Ez azt jelenti, hogy az osztályokban a diákok több mint 50%-a átlag alatti intellektussal rendelkezik! És az Egyesült Államokban minden 88. gyermek Autizmus spektrumzavarral él, akiknek a 25%-a nem beszél. (Autism Speaks, 2012)
Ilyen statisztikák mellett hogyan írhatunk elő egy „egyméretes” tantervet a gyerekek számára? Hogyan lehet kezelni ezzel a nyilvánvalóan széles skálán mozgó képességbeli különbségeket?
A nevelés Montessori-féle megközelítése minden gyermeket tiszteletben tart függetlenül a képességeitől és azok szintjétől. Ennek érdekében a Montessori környezet egy nagyon gondos tervezési folyamat eredményeként kerül kialakításra, hogy mindenki számára ugyanott és ugyanabban az időben az optimális körülményeket biztosítsa. A gyerekeket nem választjuk el a társaiktól, hogy valahol az osztályon kívül máshol kapják meg a speciális környezetüket. Helyette az oktatás teljesen integrált és befogadó. A leckéket egyénileg vagy kiscsoportban beszéljük át, hogy a tanárnak lehetősége legyen arra, hogy minden egyes gyermek szükségletére fókuszálni tudjon. Az azt követő munka és gyakorlás is a speciális szükségleteik figyelembevételével kerül eldöntésre és közös meghatározásra.Nagyon ritkán hallani Montessori gyerekeket annak igazságosságáról panaszkodni, hogy mennyire sok vagy éppen kevés feladata van egy másik gyereknek. Ez nagyrészt a tisztelet kultúrájának köszönhető, amit a Montessori környezetben a legelső naptól kezdve kultiválunk. Egyetlen egy gyermeket sem kérünk meg többre, mint amennyit önállóan kezelni tud. A gyerekek azt tanulják meg, hogy mindannyian egyediek vagyunk és ezek az egyedi tulajdonságok tesznek azzá, akik vagyunk. Amikor az igazságosság kérdése előkerül, a Montessori pedagógus felhasználhatja tanulási pillanatként megbeszélve az egyén ajándékait, erősségeit és kincseit, továbbá, hogy ezek hogyan járulnak hozzá a teljes közösséghez.
A Montessori közösségek elismerik, hogy minden gyermek egyedi. A Montessori pedagógus felelőssége és feladata, hogy megfigyelje őket és úgy készítse elő a környezetet, hogy minden egyes gyermek tehetsége ne csak elismert, hanem megfelelően táplált legyen ahhoz, hogy kibontakozhasson.
Idézett szakmai hivatkozás:
Autism Speaks. Autism Speaks Family Services School Community Tool Kit. 2012. https://www.autismspeaks.org/sites/default/files/school_community_tool_kit.pdf
Michelle Irinyi — NAMC Tutor & Graduate
(Fordította: Zölei-Szénási Ráhel NAMC diplomás Montessori pedagógus 0-6 éves korosztály) Az eredeti cikk és képek ezen a linken keresztül érhetőek el.
