2015 szeptemberében az Amerikai Oktatási Minisztérium, továbbá az Egészségügyi és Humán Szolgáltatási Minisztérium egy közös irányelvet fogalmazott meg a fogyatékos gyermekek óvodai programba való befogadásáról (integrálásáról), mely a következő mondatot tartalmazta: „Minden fogyatékkal élő gyermek számára hozzáférhetővé kell tenni a magas minőségű, befogadó óvodai programokat, melyekben egyénre szabott és megfelelő támogatást kapnak.”
Dr. Montessori hitt abban, hogy minden gyermek nem csak a tanulás képességével születik, hanem hatalmas belső motivációval is arra, hogy tanuljon. A gyerekek szeparálása vagy szegregálása akár fogyatékosság, akár tehetség, akár más különbözőségek miatt nem egyeztethető össze a Montessori-módszer kozmikus nevelés és befogadó nevelés alapelveivel. Valójában a Montessori környezet, melyet 1906-ban alakítottak ki először, vezető a befogadó nevelés területén.
A Montessori nevelés követi a gyermek valós szükségleteit függetlenül attól, hogy mik azok a szükségletek. A Montessori pedagógusnak készen kell állnia az egyéni szükségletek környezetbe való tiszteletteljes beépítésére ahelyett, hogy a gyerekeknek egy személytelen normához kellene alkalmazkodniuk. Ezzel a pedagógus a gyermek lelkét táplálja, az a célja, hogy a minden egyes gyermeket a függetlenség felé vezessen. Nem végzi el helyettük a munkát, csak irányt mutat nekik és biztosítja a munkájuk elvégzéséhez szükséges és megfelelő eszközöket.
„A Montessori pedagógusok nem szolgái a gyerekeknek…hogy mossák, öltöztessék és etessék őket – a gyerekek tudják, hogy ahhoz, hogy önállósodhassanak és függetlenedhessenek, ezeket a dolgokat meg kell tenniük magukért. Abban kell segítenünk a gyermekeknek, hogy magukért cselekedjenek, legyen akaratuk magukért és gondolkodjanak magukért…”
—Maria Montessori
Nevelés egy új világért (Education for a New World), 69. o.
Montessori és a Befogadási Projekt
Ahogy Dr. Montessori a fejlődési és tanulási nehézségekkel küzdő gyerekekkel megkezdte a karrierjét, a neveléshez kapcsolódó tudományos megközelítését Jean-Marc-Gaspard Itard, Edouard Séguin és Jacob Rodriguez Pereira korábbi munkáira alapozta, akik mind speciális igényű gyermekekkel foglalkoztak. Montessori Itard és Séguin munkásságából értette meg, hogy a fogyatékossággal élő gyermekek messze többre képesek, mint amit korábban gondoltak róluk. Ez vezette őt arra, hogy egy olyan nevelési megközelítést dolgozzon ki, mely mérhetetlenül különbözik a hagyományostól.
A Befogadási Projekt (University of Kansas) és a Raintree Montessori (Lawrence, Kansas) 11 olyan speciális területet írt össze a Montessori-módszerből, amely minden gyermek, beleértve a fogyatékkal élőket is, szükségletét figyelembe veszi:
- Kor szerint vegyes csoportok.
- Egyedi bánásmód egy támogató (osztály)közösség közegében.
- Tudományos megfigyelésekre és a gyermek egyéni felkészültségére (azaz mire áll ténylegesen készen – fordítói megjegyzés) alapozott személyre szabott oktatási célok.
- A funkcionalitásra helyezett hangsúly a Montessori környezeten belül.
- Az önállóság és a döntés meghozatali képesség fejlesztése.
- A szervezett munkamenet minták fejlesztése a gyermekekben.
- A klasszikus Montessori prezentáció.
- Az ismétlésre helyezett hangsúly.
- Beépített hibakontrollal tervezett eszközök.
- Tudományosan megalapozott eszközök, melyek absztrakt fogalmak konkrét ábrázolását biztosítják.
- Szenzoros eszközök, melyek a bejövő szenzoros percepciókat fejlesztik és rendszerbe szervezik.
A Montessori nevelés befogadó természete áthatja annak teljes filozófiáját, értékeit és metódusait. Montessori nevelés: Jó egynek, jó mindenkinek!
Fordította: Zölei-Szénási Ráhel, NAMC Montessori pedagógus
Az eredeti blogbejegyzés és képek itt érhetők el.
